A JOBBIK Magyarországért Mozgalom Berettyóújfalui Alapszervezetének a programja a 2010. évi önkormányzati választásokra

1. Hozzáértő, átgondolt, takarékos városgazdálkodást!
- Teljes vagyonleltárt a város ingatlan vagyonáról, kimutatva azt, hogy az eltelt 20 évben az önkormányzat milyen ingatlanokat épület, szántó, legelő erdő értékesített, milyen áron, és kik voltak a vevők, kik közreműködtek az ingatlan eladásának előkészítésében.
- Stabilizáljuk a költségvetést.
- Meg kell állítani a túlköltekezést!
 Készüljön - a lakosság tájékoztatása céljából - egy olyan jelentés, amely tartalmazza, hogy az elmúlt 20 évben városunkból hány alkalommal, kik voltak testvérvárosainkban tanulmányúton, ezek az utak mennyibe kerültek a városnak, és ott mit tanultak, mi hasznunk keletkezett.
- Előre tervezetten a lakossággal egyeztetve jelöljük ki a fejlesztési területeket.
2. Előrelátó, tervezett, a korrupció gyanúját sem keltő átlátható önkormányzati működés, belterjes döntések helyett nyilvánosságot, a döntések előkészítésébe a lakosság bevonását!
- Zártkörű tárgyalások helyett nyilvános pályázatokat, melyben kikötünk elvégzendő közcélú fejlesztéseket is.
- A Jobbik rendpárti, ebből következik a korrupció ellen elszánt küzdelem, a mindenkori törvények betartása, betartatása mindenki számára.
- Támogatjuk a képviselők döntéseinek név szerinti megjelenítését.
3. Több szórakozási, és hasznos szabadidő eltöltési lehetőséget a fiataloknak!
- A városi sportpálya működtetésének a kiszervezésével, az iskolák sportpályáinak a felújításával, a Morotva-liget magánkézbe adásával a fiatalok kiszorultak az utcára, és nincs lehetőségük a hagyományos értelemben vett „grundszerű” sportolásra. A nem szervezetten sportolni vágyó fiaink kiszorultak a városi sportcsarnokból is, mivel azt csak az extraprofit hajszolására szervezték át. Fiataljaink az utcára kerültek, esténként, főleg hétvégén füstös kocsmákba kénytelenek járni, mivel nincs más lehetőség előttük.
- Szükségessé vált Berettyóújfaluban egy olyan terület kialakítása, nevezhetjük ifjúsági parknak, vagy szabadidő parknak, ahol a fiatalok és nem csak a fiatalok, el tudnak menni, leülhetnek beszélgethetnek, és akár el tudják fogyasztani az otthonról hozott teájukat, vagy a boros kólát is. Egy olyan területre, ahol van egy fellépésre alkalmas hely, és itt akár koncerteket, különféle találkozókat, fesztiválokat, nyári fesztivál sorozatokat, és egyéb közösségformáló rendezvényeket lehet szervezni télen böllérverseny, főzőversenyek, motoros találkozó, rock fesztivál, könnyű- és komolyzenei koncertek. Ebben a „szabadidő parkban” megrendezésre kerülő nyári fesztiválsorozat nagyban elősegítené az idegenforgalom fellendülését, valamint a strandfürdő látogatói számának növekedését.
- Ezek a programok városunkba vonzanák a vendégeket, és azok helyben fogyasztanának. üzletek, étterem, szállás
- Berettyóújfalu városának jelenleg három testvérvárosa van (Marghita – Románia, Porcia- Olaszország, Visnyij - Volocsok - Oroszország). A testvérvárosi kapcsolatok ápolása jelenleg kimerül a képviselőtestületek találkozásaival. Pedig lehetőség lenne gyerekek csereüdültetésére, futballcsapatok közti barátságos mérkőzésekre, valamint számos kulturális program lebonyolítására. Ezekbe minél több embert be kellene vonni, hiszen ahogy a nevében is benne van: testvérváros (és nem testvér-képviselőtestület).
4. Legyen a sportcsarnok az, amiért valójában megépült!
-         A sportcsarnok jelenlegi formájában történő üzemeltetés megszervezői, és az ehhez hozzájárulásukat adó személyek elfelejtették azt, hogy ez az épület valójában milyen célra épült, és milyen forrásból.
-         Megengedhetetlen hogy ezt az épületet – amit a városban lakók tömegsportolására, diáksportolásra – építettek a jelenlegi feltételek mellett lehessen igénybe venni.
5. Biztonságos, járható utakat, gyalogjárdákat!
- A város egyik kardinális megoldatlan problémája az utak pormentesítése, a gyalogjárdák járhatóvá tétele. A százmilliókért történő sódertologatás nem megoldás.
- Meg kell találni a forrásokat ahhoz, hogy az összes utca megkapja a minőségileg elfogadott aszfaltborítást, úgy ahogyan azt a környékbeli kisebb településeken már régóta  megvalósították.
6. Ésszerű és szolgáltató helyi közlekedést!
- Annak ellenére, hogy a morotva városrészben ki lettek alakítva a buszok megállóhelyei, elfogadhatatlan, hogy a helyi buszok oda még sem mennek be.  Érthetetlen, hogy nincs összehangolva a helyi járat az iskolásokat hozó vonatok menetrendjével, úgy érezhető, hogy a helyi autóbuszjárat valójában nem is akarja a helyi igényeket kielégíteni.
- A köztemetőkhöz hetente legalább egyszer közlekedjen a helyi járat.
7. Az érvényben lévő törvények rendeletek betartatásával  a környezetszennyezés megakadályozása!
- A város több pontján tapasztalható, hogy a hatályos jogszabályok ellenére szabálytalan módon tartanak állatokat, úgy magáncélra, mint nagyüzemi módon.
- Az eb tartásra, közterületen való sétáltatására vonatkozó szabályokat sokan nem tartják be.
- El kell érni azt, hogy a már meglévő jogszabályokat betartassuk, ebbe hatékonyan be kell vonni a közterület-felügyelőket és a rendőrkapitányság illetékes vezetőit.
8. Több játszóteret, a közterületekre több pihenőhelyet!
- Az arra alkalmas közterületeken játszóteret kell építeni, és a gyalogos közlekedésben részt vevők pihenésére szolgáló pihenőpadokat kell kihelyezni.
- Ezeket úgy kell elhelyezni, hogy a környéken élők nyugalmát ne zavarják.
9. Támogatjuk a helyi vállalkozásokat, őstermelőket, és a városban lakó szakképzettek munkához jutását!
- A jogszabályi lehetőségeket kihasználva el kell érni azt, hogy a városban működő konyhák kórház, iskolák, idősek otthona a helyi termelőktől vásárolják meg az alapanyagokat.
- Városunkat egyre több fiatal kénytelen elhagyni, mert nem tud itt egzisztenciát teremteni. Többször elhangzott már, hogy őket itt kellene tartani, de ezeket a szavakat eddig nem követte még cselekedet. Tudjuk, hogy nehéz dolog munkahelyet teremteni, de mindenképpen konkrét erőfeszítéseket kell tenni ebbe az irányba is. Tapasztalat, hogy sok „kényszerelszármazott” szívesen jönne vissza a városba dolgozni, hiszen ide köti a család, a baráti kör, magyarán a szorosabb értelembe vett szülőföld szeretete. (Ehhez kapcsolódik, hogy felül lehetne vizsgálni, a városi fenntartású közintézményekben milyen képesítésekkel töltenek be munkahelyeket. Gyanítjuk, hogy meglepő és szomorú dolgok derülnének ki. Úgy érezzük, hogy számos esetben csak a megfelelő kapcsolati tőke a mérvadó és nem a szakmai, emberi rátermettség.)
Városunkat elkerülik a munkahelyteremtő beruházások. Persze sokan erre azt mondják, hogy ott a Tesco, Lidl, Spar, stb. Ez azért álságos vélemény, hiszen ezekben az áruházakban gyakran havi 40 ezer forintért kell dolgozni, napi 10 órában. Ez semmiképp sem megoldás. Pedig, ha jobban megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy Berettyóújfalu alapvető gazdaságföldrajzi elhelyezkedését tekintve sokkal többet érdemelne (két főút megy keresztül a városon, közel van Nagyvárad, nagy a település vonzáskörzete, megfelelő az infrastruktúra, stb.). Mindenképpen tárgyalni kellene olyan befektetőkkel, akik nagyobb üzemeket hoznának a városba, ezzel jelentősen enyhítve a magas munkanélküliségen. (Mellékgondolat: Nagyon szép és magasztos iskolákat felújítani, városközpontot rehabilitálni, de ez sajnos nem jár tartós foglalkoztatottsággal, és ezeknek az építményeknek a meg növekedett közüzemi költségei még rontják is a város amúgy sem rózsás anyagi helyzetét. Úgy érezzük, hogy ezen beruházások mögött leginkább csak a kampányban való „villogás” szándéka van.
10. Élhető, virágos, tiszta települést építünk!
- El kell indítani a „tiszta udvar tiszta ház” mozgalmat, a mozgalomban résztvevőket elismerésben részesíteni.
- Soron kívül rehabilitálni kell a morotva városrészt övező fűzfasort, amit 5 éve tisztázatlan okok miatt kiirtottak, és akkor azt ígérték, hogy újra lesz telepítve.
- A közterületeken bővíteni kell a virágos felületek arányát, minden lehetséges helyre fát, cserjét kell ültetni, ebbe be kell vonni az adott területen lakókat is. pl. Karácsony után, aki gyökeres fenyőt vásárolt és nem tudja azt hova tenni, annak helyet kell adni ahhoz, hogy közterületen el tudja azt ültetni, még arra is lehet lehetőséget találni, hogy ezeket a fákat telepítője nevével megjelölni, és lehetőséget adni a gondozására.
11. Segély helyett munkát, a közmunkák átgondoltabb kihasználása!
-A közmunkában résztvevőknek olyan munkát kell biztosítani, hogy érezzék, munkájuk hasznos a település számára, érezze, hogy munkáját megbecsülik.
- Azokat, akik a közmunka során a munka végzésére vonatkozó minimális normákat sem akarják betartani, ettől a lehetőségtől el kell zárni. Italozás munka közben, a pihenőidő túlzott kihasználása, az elvárható teljesítmény figyelmen kívül hagyása.
12. Növeljük a közbiztonságot!
- Hatékony, gyors reagálást, hatékony intézkedések bevezetését az állampolgári bejelentésekre, segítségkérésekre.
- Több gyalogos rendőrjárőrt a közterületekre, akik célirányosan a megfelelő időben teljesítsenek szolgálatot. A reggeli időszakban és a tanítási órák befejezésekor az autóbusz-pályaudvar környékén, hétvégeken, főleg pénteken, szombaton éjszaka a város centrumában és a lakótelepek parkjában, termény betakarításkor a külterületeken.
- A polgárőrség hatékonyabb bevonását a közterületek rendjének fenntartásába, folyamatos egyeztetést, a mindenkori bűnügyi operatív helyzetnek megfelelő szolgálatszervezést.
- A bűnügyileg kiemelten fertőzött városrészek fokozott, koncentrált, célirányos ellenőriztetése, úgy a rendőrséggel, mint a polgárőrséggel el kell érni, hogy minden egyes törvénysértésben kezdeményezzenek az illetékesek eljárást, életkortól függetlenül, valamint a törvényt sértő személy rokoni, és baráti kapcsolatokra való hivatkozásaitól függetlenül.
13. Belterjes döntések helyett nyilvánosságot, a döntések előkészítésébe a lakosság bevonása!
- A Jobbik rendpárti, ebből következik a korrupció ellen elszánt küzdelem, a mindenkori törvények betartása, betartatása mindenki számára.
- Kezdeményezzük a képviselők döntéseinek név szerinti megjelenítését.
14. Szolgáltató önkormányzatot!
- Az önkormányzás joga a választópolgárokat illeti meg! Az önkormányzat nem a helyi hatalmat szolgáló hivatal, hanem egy olyan intézmény, melynek feladata szolgálni, és képviselni a lakosságot.
- Ügyfél centrikussá tesszük a hivatali ügyfélfogadást, hogy az ügyeiket intéző, segítséget kérő emberek a lehető leggyorsabban kapják meg a segítséget, hatékony, gyors eljárással intézhessék ügyeiket.

15. A városközpont jelképét - a református templomot és a hozzá tartozó épületeket - a városközpont felújítására nyert pályázati pénzből, széppé kell tenni!
- A város központjának a felújítására kapott pályázati pénzekből nagyobb összeget kell a templomok felújítására átadni. A városközpont felújítása során, az egyházkezelésben lévő épületek homlokzata is kerüljön megszépítésre.
- Tarthatatlan, hogy a város szívében lévő műemléki épületek állagmegóvásához a város nem, vagy csak nagyon kevés részben járul hozzá annak ellenére, hogy minden fényképes kiadványában ezek az épületek központi szerepet töltenek be. református templom, az egyházi iskola homlokzata, ahol még a régi címer eredeti állapotban látható, parókia.
16. Olyan közoktatási politikát, hogy a városban működő egyházi iskola érdekei ne sérüljenek!
- A berettyóújfalui lakosok nagy részének fontos részét képezi az életének a hit. Így mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy helyi szinten is támogatásra leljenek az egyházak. A Toldi Miklós Református Általános Iskola jelenleg minden beiratkozásnál küzd a gyerekhiánnyal, mivel nincs meg a gyereklétszám, így nem is kapják meg a megfelelő mértékű támogatást, ami nagy hátrányt jelent a többi Önkormányzati iskolával szemben. A város jelenlegi vezetése semmit nem tesz annak érdekében, hogy ez megváltozzon, sőt a rendezvények alkalmával kihangsúlyozzák, hogy városunkban  iskola felújítások történtek. Írassuk gyermekünket a korszerű iskolákba.
- A beiskolázások idején az önkormányzat egyeztessen az egyházi iskolákkal is.
-A város több támogatási lehetőséggel éljen az egyházi iskolák irányába.
17. Pályázati pénzekből a piactér  csapadékmentessé tétele, vásárcsarnokká alakítása!
- A piactér csapadékmentessé tétele, ezzel jobb és kulturáltabb körülményt teremteni, az itt eladni, és vásárolni szándékozóknak. Nem új piactér megépítésében gondolkodunk, hanem kihasználva a már meglévő felépítményeket, azokkal összhangba hozni egy tetőszerkezetet.
18. A polgármesteri hivatal központilag meghatározott feladatainak a végrehajtásához a foglalkoztatottak létszámának a vonatkozásában meg kell találni  a „szükséges”  és „elég” harmóniáját!
- A pénzmegtartás érdekében át kell világítani az önkormányzat szervezésében lévő munkahelyek megtartását, hogy egy adott feladat elvégzéséhez mi az a szükséges létszám, amivel a meghatározott munkát el lehet végezni.
19. Biztonságosabb, átgondoltabb közlekedés megszervezése a város területén!
- A forgalom ésszerű átszervezését meg kell vizsgálni. A városon átvezető főútvonal tehermentesítését el kell érni, hogy a város „a” pontjából „b” pontjába el lehessen jutni a lámpás kereszteződések elkerülésével is.
- Át kell gondolni a lámpás útkereszteződések körforgalommal való kiváltását. gyorsabb járműáthaladás, kisebb légszennyezettség.
- A baleseti szempontból frekventált csomópontokon ki kell alakítani a körforgalom szabályai szerint működő útkereszteződést, ilyen, pl. a Dózsa Gy. út - Széchenyi utcák kereszteződése.
20. Becsüljük meg anyagilag a gyermekeinket tanító, nevelő pedagógusokat!
- Meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a városban dolgozó pedagógusok is megkaphassák a kafetéria juttatást.
21. A távfűtéses lakásban élőknek lehetőséget adni arra, hogy a távhő, és melegvíz ellátásért felelős Herpály Team Kft. a lakóknak is számoljon be arról, hogy a befizetett  készenléti díjat mire használja fel!
- Meg kell találni a lehetőséget arra, hogy a befizetett készenléti díjakat,- ami nem kis összeg - a szolgáltató ténylegesen csak a szolgáltatásra, annak színvonalának javítására, és korszerűbb technikák, beszerzésére fordítson, hogy ezzel elkerülhető legyen a későbbi áremelés.
- Felül kell vizsgálni az önkormányzati bérlakásban lakók bérleti jogviszonyát.
- Azokat a bérlőket, akik önhibájukból nem fizetik a rájuk háruló közüzemi díjakat (növelve ezzel a vele egy közösségben élők fizetési kötelezettségeit), akik a közösségi együttélés szabályait nem tudják, vagy nem akarják betartani (ezzel pokollá teszik a környezetükben élők nyugalmát) ki kell költöztetni a bérlakásból, és átadni azokat olyan családoknak, akik rászorultak, és a  költségek rájuk eső részét fizetni tudják, az együttélés szabályait is be tudják tartani.
- Felül kell vizsgálni a lakótelepeken az eb tartásra vonatkozó szabályokat, meg kell szüntetni azt, hogy az eb tulajdonosok a közterületek parkjaiban, virágoskertjeiben sétáltassák, treníroztassák a kutyájukat, és az ilyenkor keletkezett „melléktermékeket” hátra hagyják. Az ide vonatkozó érvényes rendeleteket be kell tartatni a közterület-felügyelőkkel és a rendőrséggel, szükség esetén újabb szankciókat kell kilátásba helyezni.
- A játszóterekre, azok kellékeinek a használatára vonatkoztatva szabályzó rendeletet kell alkotni.
Berettyóújfalu, 2010. augusztus 3.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...