Ismét hazudik a Fidesz a radikálisokról
Hazug állításuk szerint a „jobboldali összefogás” hiánya okozta a 2002-es és 2006-os választási vereséget, azonban nem tesznek említést az SZDSZ-ről, a rájuk adott szavazatot nem számítják bele manipulált matematikájukba. Ha azonban ezt megtesszük, rögtön látszik: az ún. baloldal mindkét esetben több voksot kapott, mint a jobboldal, ideértve a MIÉP, illetve a MIÉP-Jobbik szavazatait is. Mindebből látszik, hogy az adatok hamis volta miatt a következtetés sem helytálló: 2002-ben és 2006-ban is éppen azért vesztette el a választásokat a polgári oldal, mert a Fidesz téves „egy a tábor, egy a zászló” stratégiája csődöt mondott, és nem volt kivel összefognia. Az 1990-es és az 1998-as választások után is többpárti kormány alakult, egyedül még nem sikerült a szocialistákat legyőzni. Az érvelőkártyán kívül a Fidesz vezető politikusai többször nyilatkozzák ugyanezt, amiből két dolog következhet: vagy nem tudnak összeadni három számot, vagy szándékosan félrevezetik a magyar választópolgárokat. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elítéli azt a gyakorlatot, hogy politikai pártok a saját érdekük szerint hamisítanak meg adatokat. Dúró Dóra, 2002: Fidesz-MDF: 2 306 763 2006: A Fidesz-KDNP szvazatai: 2 272 979 barikád.hu |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























