A berettyóújfalui mozi épületének eladása, majd visszavásárlása

|

Tények és sok megválaszolásra váró kérdés a berettyóújfalui mozi épületének eladása, majd visszavásárlása kapcsán.
Az utóbbi hónapokban a Berettyóújfaluban élő emberekben felmerült a kérdés, hogy a város szívében lévő klasszicista stílusban épült mozi épületét – aminek eredeti homlokzatán már átvonult a szocializmus „szépítő” hatása – miért kellett 2005-ben eladni, majd rá négy évvel később visszavásárolnia a városnak, a szóbeszéd szerint az eladási ár duplájáért?
A józan paraszti ésszel gondolkodó polgár ebben semmi logikát nem lát, és a jó gazda módjára gazdálkodó gazdaember is azt mondja ilyenkor, hogy ez nem volt valami jó üzlet. Vagy talán mégis, ha igen, akkor kinek?
A napi sajtó, a televízió, a rádió elég sok ingatlanbotrányról közöl híreket az utóbbi időkben. A berettyóújfalui lokálpatrióta ilyenkor felkapja a fejét, és azt kérdezi: „Talán csak nem már a mi városunkban is?”
Tény, hogy a város önkormányzatának 2005. november 10-i testületi ülésén döntés született a Szent István tér 1. szám alatt lévő filmszínház épületének eladásáról.
Tény továbbá az is, hogy a polgármesteri előterjesztésből egyértelműen kiderül, hogy az ingatlanra vevőként jelentkező KFT. milyen feltételekkel kívánja megvásárolni az épületet.
A testületi ülésen készült jegyzőkönyvből egy rövid részlet, melyet szintén tényként értékelhetünk:
„A MOZI Rendezvényi és Konferencia-központ kialakítását tervezik. A beépítésre vonatkozó tervezetet benyújtották, mely szerint a felújítások során a rendelkezésre álló adatok, fényképek, a korábbi tulajdonos, Makk Károly elmondása alapján a mozi külső-belső eredeti állapotának visszaállítására, a mai igények szerinti kiszolgáló helyiségek megteremtésére, egy háromdimenziós mozi kialakítására kerül sor. A tervezett fejlesztések során az épület eredeti funkciójához igazodó rendezvényi konferencia-terem is épül. A tervezett rendezvényi központ 320 m2 alapterületű.”
(A testületi ülésen készült jegyzőkönyv másolata a városi könyvtárban bárki számára elérhető, megtekinthető.)
Így 41.205.000 Ft bruttó értéken – az összes beépített tartozékkal együtt – kikerült a város tulajdonából a mozi épülete. Az eladás után sokan talán még örültek is, mert így lehetőség nyílt arra, hogy nem csak a belső tér, hanem a klasszicista stílusú homlokzat is újra szépíteni fogja a várost, visszakerül eredeti helyére az oszlopsor és a méltóságot sugárzó lépcső, ahol a mozigépész ment fel a gépterembe, hogy elindítsa az oly emlékezetes, jellegzetes kattogó és kerregő hangú vetítőgépet.
A 2009. május 28-án, majd szeptember 10-én megtartott önkormányzati testületi üléseken polgármesteri előterjesztésre megtárgyalásra került az ingatlan visszavásárlása, hivatkozva arra, hogy a Szent István tér rendezési tervének szerves része a mozi épülete is. Az említett két előterjesztés mindkét alkalommal zárt ülésen történt.
A mai világban az egyszeri ember joggal teszi fel a kérdést, hogy miért kellett zárt ülésen tárgyalni az említett előterjesztéseket. Felmerülhet a gyanú sokakban, hogy talán olyan témát tárgyaltak oly módon, amit nem szeretnének, ha ismertté válna a város lakói körében?
Miért, hiszen ha a jónak örültünk, tudjuk meg a rosszat is, ha van ilyen? Megértő a város polgára, hiszen a jó gazda sem csinál állandóan csak jó üzletet, néha „beüt” egy-egy olyan is, amikor nincs haszon, vagy csak ráfizetés van. A mai – az emberi értékeket mellőző, csak a pénzt hajszoló – világ a mi városunkban is okozhat hasonlót. Vagy talán nem ez történt?
Az embereket az sérti leginkább, hogy nem bíznak meg bennük. Úgy érzik, hogy titkolnak előttük valamit. Talán azzal van a város vezetése, hogy a tények elhallgatásával a sok-sok kérdés nem létezik az emberek fejében? De igen létezik, és míg azok nincsenek korrekt módon megválaszolva, megmagyarázva, csak újabb kérdések, újabb felvetések születnek.
Az emberek pedig megértők, ha az igazat hallják.
Kérjük a Város illetékeseitől, hogy a következő kérdésekre adjanak megnyugtató válaszokat:

1.) 2005-ben mi volt a tényleges eladási ár?
2.) Akkor forgalmi értéken alul értékesítették az épületet?
3.) Az eladáskor be volt e már tervezve a Szent István tér felújítása?
4.) Most 2009-ben miért kell visszavásárolni az ingatlant és mennyi összegért?
5.) Reális-e az eladási és a vételi ár közötti különbség, ha igen, mik az értéknövelő tényezők?
6.) Érte-e kár a várost, ha igen, mennyi összeg ez?
7.) Van-e személyi felelős?

Berettyóújfalu 2009. október 20.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Berettyóújfalui
Alapszervezetének nevében: Boruzs Imre alapszervezet-vezető

Nyílt levelünkre a válasz ide kattintva elolvasható

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...